2007-06-06 11:18:00

Viharos koncert

Sziasztok Kedves Blogos Barátaim! Ne haragudjatok, hogy rég jártam felétek, de annyi dolog volt, hogy most kaptok olvasnivalót bőven. :-) Volt jó is, rossz is. Mi több, már egyszer írtam is, csak hát, miért pont ne akkor fagyjon le a gépem, mikor már több oldalt leírtam, és persze nem mentettem (most mondatonként mentek J) úgyhogy, nem volt kedvem újra kezdeni. Remélem megértitek!

De talán jobb is, hogy akkor elszállt a gépem, mert pont egy kicsit hűvösebb hangulatomban voltam, és ezáltal kissé depisebb olvasnivalót fogalmaztam meg nektek. Persze én hiszek ezekben a jelekben. Valamiért csak leállt ez a gép… Úgyhogy jobb így, legalább senkit sem „terheltem” az épp aktuális problémáimmal. Amik azóta bár nem oldódtak meg teljesen, de közel vagyok a célhoz!

Néha azért én is kifáradok, mindamellett mindenki azt mondja, hogy én erős csaj vagyok. Persze ez így is van, csak hát ritkán, de előfordul nálam is, hogy bekattanok. :-) Na ez pont egy olyan nap volt amikor mindenki „engem” akart, azonnal és mindenáron!

De hát belőlem is csak egy van (szerencsére), ezért nem tudtam egy időben több helyen lenni. Mint ahogy senki sem… remélhetőleg. :-) Szóval ezek voltak a rosszkedv alapjai. Persze ezek a dolgok sokkal összetettebbek, csak most nem akarom kifejteni bővebben, meg hát történtek velem sokkal jobbak is. :-)

Például voltunk Békéscsabán élő koncerten, ahol ahhoz képest hogy beugrós gitárosunk volt, és alig próbált a zenekar, tök jó bulinak néztünk elébe. Csak hát közbe szólt az időjárás. Menet közben elkezdett fújni a szél, majd egyre erősebb lett. Aztán egyszer csak rázendített az eső is, egyre nagyobb szemekben esett. Már a színpad elől menekültek az emberek a hatalmas vihar elől. Köztük Dinával, aki mint tudjuk békéscsabai. Jól járt ezzel a G.H. fellépéssel.. :-) Azt gondoltuk, hogy utána bulizunk egy jót…. Hát nem jött össze. Sajnos a koncert végét már nem tudtuk befejezni, mert totál káosz lett. Mi több, jégeső esett. Szóval kemény volt nagyon. Alig tudtunk lepakolni a színpadról az eső miatt. Aztán nagy nehezen elindultunk haza. Persze egy benzinkúton még szobroztunk jó két órát, vártuk hogy csendesedjen a vihar. A végén hazaértünk szerencsésen. Jó kis kaland volt. Bár én szeretem az ilyen kis izgalmas bulikat. Nem volt mindennapi. Persze így leírva más, mint megélni ezeket a pillanatokat. Volt egy figura, aki viszont önálló show-t adott elő nekünk a színpadon. :-) Feljött dobolni Rolihoz, együtt „csörömpöltek”, valami helyi dobos lehetett! :-)

Amikor utoljára írtam, még megvoltak a kisnyuszkóim is. Hát mára már mindet elvitték.

Az utolsó két nyuszi-muszit Zsolti vitte el az anyukájának, mert hát ő is nagyon szereti a kis állatokat. Nekik is rengeteg állatuk van. Cicáik, kutyáik, és most már nyuszijuk is.

Erről jut eszembe. Ha valakinek kiscicára lenne szüksége, ide írjon, mert hát van egy pár ajándékoznivalónk. Vagy az oldalunkra is írhattok a fórumra: www.groovehouse.hu

Légyszi csak olyanok írjanak cica ügyben, akik komolyan gondolják a cicatartást, mert szeretnénk nagyon jó, és állatszerető gazdikat találni kis kedvenceinknek.

Közben nálunk is nevet kapott a kis szürke cica: Cerka lett. Nagyon édes, játékos, és nagyon nagyon rossz. Persze ez a dolga, hiszen gyerkőc még. Majd megkomolyodik. :-)

Jaaaa, és hát majd elfelejtettem mondani, hogy az egyik legfőbb ok, amiért nem írtam az, hogy a múlt hónapban tepertünk, hogy minősülni tudjon a cégünk. Ezért rengeteget kellett gürizni. Szerencsére nálunk ezt legfőképpen Roli tudja teljes emberként csinálni, hiszen én közben rengeteg minden mással is foglalkozom. Hogy mivel, majd legközelebb, azaz amikor majd publikussá válik, mindent elárulok nektek is!

Szóval minősültünk! Nagyon jólesik, hogy a rengeteg munkánknak meglett az egyik várva várt eredménye. Még nincs vége, mert még van rengeteg cél ezzel kapcsolatban, de ez volt az első nagyon komoly lépés, ami az első számú célunk volt. Szóval tök jó. Nagyon boldogok vagyunk.

Azóta már meg is ünnepeltük a csapatunk tagjaival, és persze azokkal, akik elindítottak minket ezen az úton. Tök jó. Juhééééjjj.

Na és persze mindeközben rengeteget dolgozunk az új lemezünkön. Tiszta izgalom az életem. :-)

Nem is tudom mi az ami még történt így hirtelen velem, mert mint írtam, kissé sűrített az életem, 100 felé vagyok, de persze még élek.

Ja tudom. Voltam kivizsgáláson. Kicsit túl vagyok pörögve, mint ahogy ezt ecsetelgettem, még a legelején, és valójában ezért éreztem azt, hogy nem ártana, ha csináltatnék egy alaposabb kivizsgálást. Még nem tudom az eredményt… de holnapra meglesz, hogy vehetek-e még tartós tejet vagy már nem… :-))))) Izgi nem?!?

Most pénteken a SMILE zenekarhoz beugrom énekelni a MOSQUITÓBA, a Római Parton (III. ker. Rozgonyi Piroska u. 43.), ha van kedvetek nézzetek be! :-)

Elfáradtam, úgyhogy most megyek aludni, de holnap folytatom, ha persze még eszembe jut valami sztori, vagy ha történik velem az éjszaka során vmi. :-))) Ki tudja… Nálam sosem lehet tudni.. :-) Na, holnap folyt köv…. Csók mindenkinek!


Írta: judy_story
Címkék:
Értékelés: 4.66 Hozzászólások: (8)
Értékeld mennyire tetszett ez a bejegyzés:
HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA: 8
evike30

szióka! minden elismerésem a tiéd azok után amin keresztülmentél! mikor jöttök egerbe koncertezni? mert a upc által szervezetten ott voltam! remélem válaszolsz. pusza
2007-07-09 17:11:36

Petronella

Szia Judy.Szerintem egy nagyon aranyos lány vagy és közvetlen.Nekem te vagy a kedvencem, és a blogod is jó.Remélem sok sikered lesz még az életben.Szép napot a továbbiakban.Puszi
2007-07-03 18:12:30

vivienke

Kedves Judy!
Egyszer volt a Majálison egy koncert és nagyon jó volt és igaz,hogy felépett a Majálison?
2007-06-24 13:02:33

Bogi:)

Szia Judy!
Képzeld nekünk is van 2 kosorrú törpenyulunk. Molly és Lolly a nevük. :)

Puszi.
Bogi:)
2007-06-21 15:20:13

kaka

Hát,hogy ez egy sztem mekkora h.ség...Na mind1 nem az én dolgom ha vki ezt élvezi....
2007-06-20 14:10:50

Rózsi

Minden jót kívánunk Neked!
2007-06-15 19:10:34

krisztee

Kedves Judy!
Magánjellegű kérdésem lenne hozzád. Gondolom már a könyöködön jön ki, hogy mindenki a balesetedről kérdez téged.
De pár évvel ezelőtt engem is ért egy baleset, amit rögtön műteni kellett és ott maradt egy heg az arcomon. 1-2 plasztikai sebbésszel beszéltem már, hogy mit tudna ajánlani, (mert engem elléggé zavar) de sajnos nem sok jó hírrel kecsegtettek. Eltüntetni nem lehet, csak halványítani. 1 plasztikai műtéttekkel kapcsolatos honlapokon olvastam egy olyan lehetőségről, hogy eltávolítják a heges területet és egy hasonló állagú bőrt tesznek a helyére. Most jutottunk el a kérdésemig.
Neked nagyon szépen megcsinálták az arcod, és csak azt szeretném tudni, hogy a műtétek során nálad maradt-e ilyen sérülés mint nálam. Szerinted meg lehetne-e csináltatni az én "bajomat"? Remélem válaszolsz.
Puszi
krisztee
2007-06-12 12:13:25

barby

szia judy már nagyon vártam mikor írsz bár gondoltam hogy sok dolgod lehet akor válaszolsz a kérdésemre ? azt kérdeztem hogy ugy halotam hogy a zsolti és a kovács ágnes járnak ez igaz? vagy ha nem akor van e most barátnöje nem akarok tolakodo lenei de rólad már majdnem mindent tudok róla szinte semit remélem most töbet megtudok töled sok sikert pussz
2007-06-11 14:04:42

Név:
E-mail cím:
Két szám összege: kettő meg tizenhat =
HOZZÁSZÓLÁS:

BLOG LEÍRÁSA

Judy ezentúl a StoryOnline olvasóival osztja meg örömeit, bánatait, és mindazt, ami a mindennapokban foglalkoztatja.

MAGAMRÓL

Hahó itt vagyok! :-) A mai naptól én is megtalálható vagyok itt. Még soha nem volt blogom, úgyhogy lehet, hogy bénázni fogok, de remélhetőleg kapok (ha kérek) segítséget! :-) De azt gondolom bele lehet jönni. Groovehouse zenekar énekesnője. Lemezek: Hajnal, Elmúlt a nyár, Ébredj mellettem. Elismerések: Jakab Líra-díj, Arany Zsiráf-díj, Viva Comet-díj, Bravo Otto-díj.

ÜZENŐFAL

2008-02-29 12:36:59 bodnár gabriella Drukkolok nektek
a babához......
Te fiút,vagy lányt szeretnél??
Ha lány lesz hogy fogjátok hívni????Mikor lesz új lemez???

2008-02-17 17:49:47 Tóth Anasztázia szia Judi nagyon régóta rajongom érted és szeretnélek közelebbről megismerni.

2008-02-14 09:33:02 Barta Éva Hello Judy Barta Éva vagyok Orosról! nagyon sok boldog valentin napot kívánok nektek, sok fellépést!

2008-02-07 19:40:13 SZANDI HALOD TOK JO SZAMAID VANNAK!!

2008-02-03 23:33:50 Novokrescsenszkov Viki Szia Judy!! Én nem vagyok rajongó,de megvallom őszintén eddig is kedveltelek,szerettem a zenéteket,megnéztem a Balázs showt ha benne voltatok;),elolvastam rólatok az újságokban a cikkeket.Nagyon tetszett az esküvői Story címlap meg úgy az egész!!Őszintén írom hogy GYÖNYÖRŰ voltál!!A ruha,a haj,a smink,az egész esküvő!!Áhh!:)Most elolvasva a blogot,teljesen elképzeltem milyen lehetett:)Köszi a bepillantást az életetekbe!!
Nemrég rádiót hallgattam az utcán és akkor leadták a Mit ér neked? című dalotokat!Emlékszem h már hallottam,és meg akartam szerezni,de csak most,ezután jutottam el odáig.Minden nap meghallgatom,pedig nincs is szerelmi bánatom,de annyira gyönyörű,nagyon megfogott!!Hogy lehet ilyen szépen énekelni??Nagyon átérezni hogy beleélted magad!! Zsolti hangja is nagyon jó alatta!! Eddig is voltak nagy kedvenc Groovehouse dalaim (mint olyan sok embernek),újak közül pl. a Szívvel lélekkel(is)nagyon tetszett,de a Mit ér neked? végképp!!Úgyhogy én e dal óta kicsit jobban figyelemmel kísérem az együttest,téged,titeket,kicsit az életeteket,csak finoman:)
Már bánom hogy mikor utaztatok Mexikóba nem mentem oda hozzád egy képért vagy 1 aláírásért,vagy ezt elmondani..Mi ott vagyunk néha gyakorlaton check-in-be még rám is néztél:) Összeilletek a férjeddel nagyon:) Arik vagytok 1ütt!:) Jó hogy Zsoltit is vittétek magatokkal,ezek szerint 3asban is jól elvagytok:)
Bocs a kisregényért,le kellett írnom a gondolataimat:)
Az én kérdésem: milyen volt Mexikó?Mikor utaztok legközelebb valahová? Ha valaki odamegy hozzád mit szoktál szólni?Zavar vagy örülsz neki?
Köszi,szio,sok sikert,boldogságot Nektek!:)))

2008-02-01 15:16:37 Barbi Judy akkor is non szép voltál!! és non jól néztek ki együt!! ne halgas soha senkire.. pusz

2008-01-30 22:40:23 Heni Szia Judy!

Nagyon gratulálok utólag az esküvődhöz!
Nagyon jó volt olvasni a blogodat!
Én is ilyen esküvőt szeretnék!!

2008-01-29 13:48:24 Judit Szia Judy!
A segítségedet szeretném kérni. Nemsokára házasodunk, és szeretnélek megkérni, küldd el nekem a meghívótok szövegét. Az újságban olvastam tavaly, de salynos már nem találom, pedig nagyon frappáns kis szöveg! Mi is hasonló cipőben járunk, és mivel jó ideje együtt élünk, nincs is szükségünk már semmire. E-mail címem: kocsisjudit@dunaharaszti.hu
Köszönöm, és így utólag is sok boldogságot Nektek!
Judit

2008-01-23 10:07:21 salome Szia Judy!Sok boldogságot kívánok nektek.És kisbabát ahogy szeretnétek.Azonban mielött örökbefogadnátok talán segíthetek egy jobb megoldással.Sok sikert kívánok az élethez:Salome

2008-01-12 22:00:13 Nagy Imréné Kedves Judy!
Nagyon örülök ennek a blognak. Én hozzád képest már egy korosodó nő vagyok, közel annyi idős a legidősebb lányom mint te. Amiért örülök annak, hogy van ez a blog, az azért van, mert én már évekkel ezelött akartam veled valahogy beszélni, de sajnos semilyen módon nem sikerült. Óvni akartalak a képmutató barátaidtól. Hogy miért? Talán anyai ösztön, talán azért mert szeretlek, nem tudom. 2005 augusztusában Horvátországban mentünk nyaralni, és amikor átléptünk a határon a megálltunk egy autós pihenőnél. Te is ott voltál az ugynevezett barátaiddal. A mellettünk levő asztalnál ültetek. Te elmentél a mosdóba, és az állítólagos barátaid (egy hölgy és egy hapi) nagyon csúnya szavakkal illettek. Gyakorlatilag mocskolódtak. Ez azt hiszem később ki is derült. Úgy tudom rájöttél milyen ál barátok álnak melletted. Bízom benne, hogy sikerül az ilyeneket a férjed oldalán elkerülnöd. Egyébként utólag is nagyon sok boldogságot kivánok nektek utólag is. A nyáron volt a legidősebb lányom esküvője, és most nyáron lesz a középsőé. Szépek voltatok!!!!
Most jut eszembe remélem a 2005-ös évre jól emlékszem, mert 2002-2006 között minden évben ott nyaraltunk. Tisztelettel Marika

2008-01-05 09:57:39 Szilagyi Imola-Erika Csucsak az eskuvoikepek.

2008-01-01 16:46:16 Eszti Szia Judy!!
Nagyon örülök, hogy írhatok neked, és szeretném elkérni az msn címed( ha van).
Kérlek írj nekem az eeszter93@citromail.hu
e-mail címemre!!
Előre is köszi!És Gratulálok az esküvődhöz!!

2007-12-10 15:51:01 Szami Judy szia!Nekem a plasztikai seb.orvosod neve kellene.Lehetséges?

2007-11-19 11:16:22 Pintér Zita Szia Judy!Én is gratulálok az esküvődhöz igy utólag,és én is nagy rajongód vagyok,bár én nem juthatok el mindeggyikre,de eddig minden Dombóvári xxl-es és Kaposvári fellépéseken ott voltam.Nagyon szeretem a számaitokat és tök jó fejek vagytok a Zsoltival együtt.Puszi:Zita

2007-11-05 21:34:11 Breki Szia Judy!
Szeretnék én is ezúton gratulálni, és sok boldogságot kívánni nektek az esküvőtök kapcsán!!!
Látom már előttem is érdeklődtek az esküvői meghívótokon szereplő versike után. Én is azt szeretném megtudni, hogy hol lehet megtalálni, illetve lennél-e olyan kedves és elküldenéd-e email-ben (he-xy@freemail.hu), vagy ide a blogra, mert a párom és én is hasonló cipőben járunk. :-D Szeretnénk finoman jelezni a kedves násznépnek, hogy nem szeretnék még pl.x+1 turmixgépet.
Előre is nagyon köszi!
Puszi

2007-11-02 07:43:39 Balog Ákos Gratula Juditkám.
Légy boldog!!!!!!!

Ákos

2007-10-27 16:39:34 hajni Kedves Judy! Hajni vagyok. Ott voltam a szolnoki fellépésetelen és nagyon jó volt. Mikor jelenik meg az új lemezetek? Már nagyon várom. Remélem jól telik a házas életed és családalapításos terveid minél hamarabb megvalósulnak. Szia

2007-10-27 10:55:07 Vera Szia!Engem az érdekelne hogy a meghívóra a szöveget honnan találtátok???Én jövőre megyek férjhez és igazából nekünk is pénzre lenne inkább szükségünk(együtt élünk már és felesleges lenne még egy 3.tányérkészlet)...Nem morogtak a vendégek hogy pénzt kértetek?Azt is megköszönném ha leírnád hogy mi is volt az a vers ami a Ti meghívótokon volt vagy legalább az elérhetőséget ahonnan szereztétek!Köszi

2007-10-22 14:04:15 pumukli Haliho.Gratulálok és sok boldogságot kívánok nektek.

2007-10-02 18:25:43 Gina1992 Sya,Judy!Mizu veled mostanában?úgy vettem észre hogy a "Growhaus˝ 1 kicsit eltűnt volna a színről?Nem hallani sokat rólatok,Csak az esküvőről lehetett hallani.És a videóklipp?Lessz a közeljövőben?Légysy,írj!Puusy!

SZÓLJ HOZZÁ!

Név:
E-mail:
Két szám összege: 5 meg 2 =:
HOZZÁSZÓLÁS:
© StoryOnline 2007