2007-05-17 13:39:50

Zsolti és én

Kedves Barátaim! Újra itt. Kicsit kiruccantunk pihizni Szolnokra, az apukámat és a nagyikámat meglátogatni. Annyira jól éreztem magam, hogy alig akartam „haza” jönni.

Imádok Szolnokon lenni, hiszen ott minden más. Csak lustulás, mamókám fini főztje, kutyázás, cicázás, és persze no meló. :-) Úgyhogy kicsit fel is töltődtem… Rám fért. Hajlamos vagyok lestrapálni, és túl vállalni magam. De hát így vagyok igazi Judy. :-)

Úgyhogy beindult a munka, most hogy újra „itthon” vagyok. Minden napra van valami. A közlekedés szörnyű, nem tom ti hogy vagytok ezzel, de én több órával előbb (próbálok) elindulni az utamra, mert hát Budapesten képtelenség bárhová is odaérni időben. Persze egyszer csak oda érek, csak hát a megszokott 20 perces késésemet egy órásra bővítve. :-) Szeretnek olyankor. :-)

Ma beugrottam a fodrászhoz is. Kicsit megigazította a frufrum. Utoljára én vágtam, mert hát szerencsére (bár ilyenkor nemigen) gyorsan nő a hajam.
 

Holnap reggel jön hozzám Zsolti, mert megyünk a bankba (rabolni :-)), utána meg dumcsizunk egy kicsit. Ugyanis már „rég” taliztunk, mivel hogy Szolnokon voltam. Általában szinte minden nap szoktunk beszélni, de mikor Szolnokon vagyok akkor mindenki kímél…

Szóval beszélgetünk. A készülő lemezünkről, a munkafolyamatáról, meg mindenről ami fontos, meg ami szóba jön.
 

Írta valaki hogy nem szoktam Zsoltiról írni, pedig lenne mit. :-) Napi kapcsolatban vagyunk, szinte mindent megosztunk egymással. Ő hihetetlen hangulatember, de szerencsére én már megszoktam. Tudom kezelni.

Én azt hiszem hogy mindenkinek megvannak a jó, és rossz tulajdonságai is egyben.

Viszont nagyon-nagyon csípem a humorát. Azt űberelni nem könnyű. Nála nincs középút, vagy jókedv, vagy rosszkedv. :-) Ha rossz kedve van meneküljetek!!! Ha jó, akkor fetrengés. :-)

Sokszor megyünk együtt vásárolni, és rengetegszer kéri ki a véleményem külömböző témákkal kapcsolatban. Persze oda-vissza.

Azért nem olvashattok róla sokszor, mert kissé zárkózott a magánéletét illetően. De hát ő ilyen. Ha valami érdekel benneteket, csak kérdezzetek, én mint jó barát, majd kiadom az ő féltve őrzött titkait. :-)

Viszont megsúgom, hogy nagyon jószívű. Sokszor hoz nekem apróbb „vásárfiát”, ha épp olyan helyen jár, és olyasmit, amiről tudja, hogy én örülnék neki. Pl. kaptam már tőle dvd-t, a kedvenc filmemet („Az élet szép”), meg a Pink koncert dvd-jét, apróbb csokikat, és még sorolhatnám…

Szóval megtartjuk. :-)

Szerencsére Rolival is nagyon jóban vannak. Azért ez sem egy utolsó! Így teljes számomra a csapat.

Pénteken megyek stúdióba felénekelni egy-két dalt az új lemezünkre. Én is nagyon kíváncsi vagyok rájuk…

Eddig csak azokat a dalokat hallottam, amit Roli írt, na meg az öcsém. És  persze Zsoltiék dalából is egy párat…

 
Válaszolva a kérdéseitekre: Eperke, nem írtál email címet, ahová el tudnám küldeni a „fogyi” receptem. Én szerencsére tegnap fejeztem be a tisztító kúrám, ezt meg is pecsételtem ma egy fagyival. :-)


Jocinak válaszolva: Igaza van Kentuckynak!!!


Barbikám, itt nehéz lenne a technikai dolgokat leírni, de nagyon szívesen megmutatom, ha találkozunk személyesen. Pl. egy klubtalin, ami legközelebb júliusban lesz. Gyere el! Ígérem megmutizom, és segítek, ha tudok. :-)


Bea és Barby, az új albumunkat augusztusra tervezzük, remélem sikerül betartanunk a határidőket. És persze NEM SZŰNIK MEG A G:H:!!


Sándorné Horváth Ágnesnek és Csernyánszky Brigittának nagy, nagy köszönet. Kedves tőletek, hogy írtatok. Jól esik. Ezek az üzenetek adnak nagyon-nagyon sok erőt! Köszönöm nektek!

A többieknek meg még mindig: www.groovehouse.hu

Hát ma ennyit tudtam írni, ígérem hamarosan újra jövök…

Puszi  JUDY


Írta: judy_story
Címkék:
Értékelés: 4.26 Hozzászólások: (7)
Értékeld mennyire tetszett ez a bejegyzés:
HOZZÁSZÓLÁSOK SZÁMA: 7
kisherceg

Sziasztok ! Gratulálok az esküvőtökhöz ! A veled kapcsolatban olvasott hír kissé rendesen felkavart, hiszen Te egy cuki kis hölgy vagy számunkra...Szóval létezik egy teakeverék amely megoldja a cisztás témát...a gyakorlat pedig azt mutatja, hogy attól még lehet hármas ikerpárotok is...Így legyen és töménytelen boldogság, szeretet, egészség övezze életeteket.
Millió puszi: kisherceg és csapata
2007-09-21 14:58:18

saci maci

szia judy!
nagyon imádlak!
de most már roly_ról is szeretnék hallani valamit légyszike
addig is pussyka
2007-06-01 12:52:41

Toby

Szia Judy!
Na igen. Neked is kell egy kis kikapcsolódás. Én is így voltam ezzel múlt héten.
Ti ketten annyira összetartoztok Zsoltival, hogyha nem egy színpadon állnátok, talán már nem is önmagatok lennétek.
Erre akkor jöttem rá, amikor pénteken a Szuperbuliban láttalak titeket. Olyan jó, hogy így kijöttök egymással. Biztos nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ilyen sikeres legyen a Groovehouse.

Ja, és most is leírom: Várjuk az 5. lemezt.

Puszi neked
2007-05-30 14:26:09

Kakuk Istvánné

Szia Judy!!! Imádom hallgatni a dalaidat szuper jók.Sajna én Vizsláson lakom Salgótarjától 10-km re. A koncertjeidre nem igazán tudok elmenni a távolság végett.Pár éve falunapon voltatok itt csoda jó volt.Személyesen a 2006-os BNV-én találkoztúnk van egy közös fotónk amit féltve őrzök.Nagyon várom a könyved meg jelenését.Boldog vagyok, hogy legalább irhatok neked.További sikereket kivánok neked.Nagy- nagy szeretettel Böbe.
2007-05-22 20:10:52

Katyus

Csak annyit, hogy én egyetértek a Reguza írásával miszerint szegényebb lenne a világ nélküled :) És én sem itt lennék már ha Te nem lennél nekem :)))) ÁJLÁVJÚÚÚ:))))
/nem kell félreérteni/:) Csóközön :)
2007-05-20 20:10:50

Raguza

Szia Judy !
Szeretném elmondani ,hogy három gyermekes anyukaként is imádom hallgatni dalaid.
Anélkül hogy tudnál róla ,hatalmas segitséget adsz nekem és fiamnak ,aki egy közüti balesetben 9.évvel ezelött comába esett és 9 .hónap alvás után igaz fogyatékosan ébredt fel és teljesen másképp ,de él és nekünk ez a legfontosabb! Amikor ránézek és sírni tudnék ,csak berakom egy cd és hallgatom ahogy énekelsz, sokszor sírok ,persze ugy hogy ő ne lássa, bár ez sosem jön össze mert szerintem a coma alatt különös adottsággal töltödött fel,többek közt azzal hogy mindent érez és lát, ugy hogy éppen nincs is a közelemben! Persze megint eltértem attól amit akartam írni, szóval szegényebb lenne a világ nélküled és sok boldogságot kivánunk neked . Remélem egyszer eljutok egy koncertedre is .
Tiszteletteljes Üdvözletettel : Orbán Orsolya
2007-05-19 19:06:07

Simon Ildi

Háááááát..... régen találkoztunk. Orsival, ha találkozom, mindig kérdezem mi újság veled. Meg ha látlak a tévébe, vagy a neten, meg szoktam nézni a rólad szóló híreket (időnként jókat mosolygok rajta). Anyuék még mindig emlegetik azt a napot, amikor nálunk etted a halászlét, bár nem tudom Te emlékszel-e még rá. További 100000x sok sikert kívánok neked és a párodnak (ha minden igaz, amit írnak), meg a zenekarnak is. Jó lenne egyszer összefutni, ha Szolnokra jössz.
Puszi: Simon Ildi alias Symon Philips
2007-05-18 09:14:54

Név:
E-mail cím:
Két szám összege: hét meg három =
HOZZÁSZÓLÁS:

BLOG LEÍRÁSA

Judy ezentúl a StoryOnline olvasóival osztja meg örömeit, bánatait, és mindazt, ami a mindennapokban foglalkoztatja.

MAGAMRÓL

Hahó itt vagyok! :-) A mai naptól én is megtalálható vagyok itt. Még soha nem volt blogom, úgyhogy lehet, hogy bénázni fogok, de remélhetőleg kapok (ha kérek) segítséget! :-) De azt gondolom bele lehet jönni. Groovehouse zenekar énekesnője. Lemezek: Hajnal, Elmúlt a nyár, Ébredj mellettem. Elismerések: Jakab Líra-díj, Arany Zsiráf-díj, Viva Comet-díj, Bravo Otto-díj.

ÜZENŐFAL

2008-02-29 12:36:59 bodnár gabriella Drukkolok nektek
a babához......
Te fiút,vagy lányt szeretnél??
Ha lány lesz hogy fogjátok hívni????Mikor lesz új lemez???

2008-02-17 17:49:47 Tóth Anasztázia szia Judi nagyon régóta rajongom érted és szeretnélek közelebbről megismerni.

2008-02-14 09:33:02 Barta Éva Hello Judy Barta Éva vagyok Orosról! nagyon sok boldog valentin napot kívánok nektek, sok fellépést!

2008-02-07 19:40:13 SZANDI HALOD TOK JO SZAMAID VANNAK!!

2008-02-03 23:33:50 Novokrescsenszkov Viki Szia Judy!! Én nem vagyok rajongó,de megvallom őszintén eddig is kedveltelek,szerettem a zenéteket,megnéztem a Balázs showt ha benne voltatok;),elolvastam rólatok az újságokban a cikkeket.Nagyon tetszett az esküvői Story címlap meg úgy az egész!!Őszintén írom hogy GYÖNYÖRŰ voltál!!A ruha,a haj,a smink,az egész esküvő!!Áhh!:)Most elolvasva a blogot,teljesen elképzeltem milyen lehetett:)Köszi a bepillantást az életetekbe!!
Nemrég rádiót hallgattam az utcán és akkor leadták a Mit ér neked? című dalotokat!Emlékszem h már hallottam,és meg akartam szerezni,de csak most,ezután jutottam el odáig.Minden nap meghallgatom,pedig nincs is szerelmi bánatom,de annyira gyönyörű,nagyon megfogott!!Hogy lehet ilyen szépen énekelni??Nagyon átérezni hogy beleélted magad!! Zsolti hangja is nagyon jó alatta!! Eddig is voltak nagy kedvenc Groovehouse dalaim (mint olyan sok embernek),újak közül pl. a Szívvel lélekkel(is)nagyon tetszett,de a Mit ér neked? végképp!!Úgyhogy én e dal óta kicsit jobban figyelemmel kísérem az együttest,téged,titeket,kicsit az életeteket,csak finoman:)
Már bánom hogy mikor utaztatok Mexikóba nem mentem oda hozzád egy képért vagy 1 aláírásért,vagy ezt elmondani..Mi ott vagyunk néha gyakorlaton check-in-be még rám is néztél:) Összeilletek a férjeddel nagyon:) Arik vagytok 1ütt!:) Jó hogy Zsoltit is vittétek magatokkal,ezek szerint 3asban is jól elvagytok:)
Bocs a kisregényért,le kellett írnom a gondolataimat:)
Az én kérdésem: milyen volt Mexikó?Mikor utaztok legközelebb valahová? Ha valaki odamegy hozzád mit szoktál szólni?Zavar vagy örülsz neki?
Köszi,szio,sok sikert,boldogságot Nektek!:)))

2008-02-01 15:16:37 Barbi Judy akkor is non szép voltál!! és non jól néztek ki együt!! ne halgas soha senkire.. pusz

2008-01-30 22:40:23 Heni Szia Judy!

Nagyon gratulálok utólag az esküvődhöz!
Nagyon jó volt olvasni a blogodat!
Én is ilyen esküvőt szeretnék!!

2008-01-29 13:48:24 Judit Szia Judy!
A segítségedet szeretném kérni. Nemsokára házasodunk, és szeretnélek megkérni, küldd el nekem a meghívótok szövegét. Az újságban olvastam tavaly, de salynos már nem találom, pedig nagyon frappáns kis szöveg! Mi is hasonló cipőben járunk, és mivel jó ideje együtt élünk, nincs is szükségünk már semmire. E-mail címem: kocsisjudit@dunaharaszti.hu
Köszönöm, és így utólag is sok boldogságot Nektek!
Judit

2008-01-23 10:07:21 salome Szia Judy!Sok boldogságot kívánok nektek.És kisbabát ahogy szeretnétek.Azonban mielött örökbefogadnátok talán segíthetek egy jobb megoldással.Sok sikert kívánok az élethez:Salome

2008-01-12 22:00:13 Nagy Imréné Kedves Judy!
Nagyon örülök ennek a blognak. Én hozzád képest már egy korosodó nő vagyok, közel annyi idős a legidősebb lányom mint te. Amiért örülök annak, hogy van ez a blog, az azért van, mert én már évekkel ezelött akartam veled valahogy beszélni, de sajnos semilyen módon nem sikerült. Óvni akartalak a képmutató barátaidtól. Hogy miért? Talán anyai ösztön, talán azért mert szeretlek, nem tudom. 2005 augusztusában Horvátországban mentünk nyaralni, és amikor átléptünk a határon a megálltunk egy autós pihenőnél. Te is ott voltál az ugynevezett barátaiddal. A mellettünk levő asztalnál ültetek. Te elmentél a mosdóba, és az állítólagos barátaid (egy hölgy és egy hapi) nagyon csúnya szavakkal illettek. Gyakorlatilag mocskolódtak. Ez azt hiszem később ki is derült. Úgy tudom rájöttél milyen ál barátok álnak melletted. Bízom benne, hogy sikerül az ilyeneket a férjed oldalán elkerülnöd. Egyébként utólag is nagyon sok boldogságot kivánok nektek utólag is. A nyáron volt a legidősebb lányom esküvője, és most nyáron lesz a középsőé. Szépek voltatok!!!!
Most jut eszembe remélem a 2005-ös évre jól emlékszem, mert 2002-2006 között minden évben ott nyaraltunk. Tisztelettel Marika

2008-01-05 09:57:39 Szilagyi Imola-Erika Csucsak az eskuvoikepek.

2008-01-01 16:46:16 Eszti Szia Judy!!
Nagyon örülök, hogy írhatok neked, és szeretném elkérni az msn címed( ha van).
Kérlek írj nekem az eeszter93@citromail.hu
e-mail címemre!!
Előre is köszi!És Gratulálok az esküvődhöz!!

2007-12-10 15:51:01 Szami Judy szia!Nekem a plasztikai seb.orvosod neve kellene.Lehetséges?

2007-11-19 11:16:22 Pintér Zita Szia Judy!Én is gratulálok az esküvődhöz igy utólag,és én is nagy rajongód vagyok,bár én nem juthatok el mindeggyikre,de eddig minden Dombóvári xxl-es és Kaposvári fellépéseken ott voltam.Nagyon szeretem a számaitokat és tök jó fejek vagytok a Zsoltival együtt.Puszi:Zita

2007-11-05 21:34:11 Breki Szia Judy!
Szeretnék én is ezúton gratulálni, és sok boldogságot kívánni nektek az esküvőtök kapcsán!!!
Látom már előttem is érdeklődtek az esküvői meghívótokon szereplő versike után. Én is azt szeretném megtudni, hogy hol lehet megtalálni, illetve lennél-e olyan kedves és elküldenéd-e email-ben (he-xy@freemail.hu), vagy ide a blogra, mert a párom és én is hasonló cipőben járunk. :-D Szeretnénk finoman jelezni a kedves násznépnek, hogy nem szeretnék még pl.x+1 turmixgépet.
Előre is nagyon köszi!
Puszi

2007-11-02 07:43:39 Balog Ákos Gratula Juditkám.
Légy boldog!!!!!!!

Ákos

2007-10-27 16:39:34 hajni Kedves Judy! Hajni vagyok. Ott voltam a szolnoki fellépésetelen és nagyon jó volt. Mikor jelenik meg az új lemezetek? Már nagyon várom. Remélem jól telik a házas életed és családalapításos terveid minél hamarabb megvalósulnak. Szia

2007-10-27 10:55:07 Vera Szia!Engem az érdekelne hogy a meghívóra a szöveget honnan találtátok???Én jövőre megyek férjhez és igazából nekünk is pénzre lenne inkább szükségünk(együtt élünk már és felesleges lenne még egy 3.tányérkészlet)...Nem morogtak a vendégek hogy pénzt kértetek?Azt is megköszönném ha leírnád hogy mi is volt az a vers ami a Ti meghívótokon volt vagy legalább az elérhetőséget ahonnan szereztétek!Köszi

2007-10-22 14:04:15 pumukli Haliho.Gratulálok és sok boldogságot kívánok nektek.

2007-10-02 18:25:43 Gina1992 Sya,Judy!Mizu veled mostanában?úgy vettem észre hogy a "Growhaus˝ 1 kicsit eltűnt volna a színről?Nem hallani sokat rólatok,Csak az esküvőről lehetett hallani.És a videóklipp?Lessz a közeljövőben?Légysy,írj!Puusy!

SZÓLJ HOZZÁ!

Név:
E-mail:
Két szám összege: 17 meg 15 =:
HOZZÁSZÓLÁS:
© StoryOnline 2007